2002. szeptember 17., kedd

„...Visszakaptam a reményt.”

„Nagyon régóta küszködök a szédülésekkel, fejfájásokkal de szemüveges lévén erre az okra és a koromra vezették vissza az okot - meséli a 68 éves B. Erzsi néni, pedig én még élni akarok és ha lehet kevesebb fájdalommal. Egy újságban olvastam az íriszdiagnosztikáról és így kerestem fel a Bioklinikát. Petrov doktor elmondta, hogy a szédüléstől és fejfájásoktól megpróbál megszbadítani. Évek óta ez volt az első alkalom, amikor visszakaptam a reményt. Az eredmény sem váratott sokat magára, pár kezelés után úgy érzem, mintha kicseréltek volna. Bár a szemü-veg maradt, ahogy a doktor mondta, de a fejfájásnak és a szédülésnek csak az em-léke maradt. Sok sikert a munkájához, segítsen, hogy a gyógyulás beteljesült va-lósággá váljon még sok embertársunk számára.”
„Egyik nap szörnyű fájdalomra ébredtem, olyan érzés volt, mintha egy zsákot raktak volna a hátamra és minden légvétel nehezemre esett - meséli a 35 éves Gy. Kálmán. Felhívtam a barátomat, hogy Ő mit szokott ilyenkor csinálni, mivel tudtam, neki már voltak hasonló problémái. Elirínyított a Bioklinikára, ahol mindössze három kezelésen voltam és a panaszim megszüntek. Nagyon köszönöm a gyors és hatékony segítséget!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az Arany bajusz gyógyászati alkalmazása

Az Arany bajusz (latin nevén Callisia fragrans ) egy Dél-Amerikából származó növény. A XIX. század végéig szobanövényként tartották, későb...