Az íriszdiagnosztikát sokan csodának tekintik, mivel a páciens először találkozik az orvossal és szinte mindent megtud a már meglévő problémáiról, sőt azokról is hall, amelyek kialakulására hajlamos. Hát mi ez, ha nem csoda?
Ez a csoda azonban reális alapokra épül, mivel már több mint 3 ezer évvel ezelőtt Indiában és Kínában is használták ezt a fajta diagnosztikai módszert. A Kis Ázsiában fennmaradt kőtáblák is őrzik a szivárványhártya kapcsolatát a belső szervekkel, sőt Tutanhámon fáraó egyik főpapja szintén e módszereket használta és az általa készített „fényképeket” a mai napig a Vatikánban őrzik.
Mi hát ennek e módszernek az alapja?
Az már senkinek sem feltűnő, ha a testen elhelyezkedő akupunktúrás pontok, vagy a reflex zónák kapcsolatát emlegetik a belső szervekkel. Ez az íriszdiagnosztikai vizsgálat alapja is. A szem szivárványhártyáján megjelenő különböző formájú és színű elváltozások alapján lehet megítélni a belső szervek, szervrendszerek állapotát.
Hogy mindenki számára érthető legyen, kicsit visszakanyarodnék a történelemben. Péczeli Ignác (1826-1907) Egervári származású magyar orvos volt Európában az íriszdiagnosztika egyik megalapítója. A legenda szerint 11 éves gyermekként az erdőben sétálva a bagolyfészeknél kisebb csetepatéba keveredett. A harc hevében a bagoly egyik lába eltörött és ezzel egyidejűleg a bagoly szivárványhártyáján megjelent egy függőleges csík, ami az ápolást követően egyre halványodott. Később a bécsi orvosi egyetemen tanuló fiatal orvos már vizsgálta a különböző betegségek hagyta nyomokat az emberi íriszen és 1866-ban megjelent könyvében közzétette a módszer alapjait.
Jelenleg több mint 30 térkép ismeretes, de mindegyik alapja, hogy a szivárványhártyát egy óralaphoz hasonlóan különböző részre osztják és minden szervnek, szervrendszernek megvan a saját helye. Ezeknek a változásai, betegségei pedig különböző nyomokat hagynak a szivárványhártyán. Saját magunk is meggyőződhetünk erről olyképpen, ha belenézünk egy gyermek szemébe, akkor az íriszét tisztának látjuk, amíg egy idősebb ember íriszén már különböző foltokat, pettyeket lehet felfedezni. Ez hát a módszer alapja, azonban a diagnosztikát végző orvos ezt a képet több százszoros nagyításban látja, mivel a különböző szervek vetületei századmilliméternyire vannak egymástól.
A következő kérdés – mivel jobb a többi diagnosztikai módszertől? Talán abban különbözik, hogy különösebb előkészület nélkül végezhető, nem ártalmas és az egész ember szervezetét áttekinthetjük vele nem csak fizikai, de lelki szinten is. Egy csodálatos lehetősége a betegségek hátterében álló okok felderítésének!
Nagy előnye még, hogy kimutathatóak vele az alkati tényezők, mégpedig, hogy genetikailag milyen típusú betegségek kialakulására vagyunk hajlamosak. Fontos azonban még leszögezni, hogy a diagnoszta nem a hagyományos értelemben állítja fel a diagnózist, hanem abban segít, hogy a páciens a megfelelő szakemberhez irányítsa. Például, ha valakinek magas vérnyomása van, úgy ezzel a mód-szerrel kimutatható, hogy ez szív-, vese- vagy idegrendszerei eredetű és ennek megfelelően lehet és kell is gyógyítani.
Fontos szerepe van még a diagnosztikának a betegségek megelőzésében is, mivel az infarktusokhoz, rákos daganathoz vezető út is elég hosszú, csak időben kell észlelni a szervezetünk jelzéseit, a bennünk történő változásokat. Időben felfedezve pedig a „félelmetes” betegségek is kezelhetővé válnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése