A köpölyözés során kicsi, körte
alakú edényeket (köpölyöket) használnak. A legtöbb üvegből készül, de létezik
műanyag-, gumi- és bambuszköpöly is. Régen üveg helyett rézből vagy állati
szarvakból készítettek köpölyöket. Ma a
köpölyözést orvosi- és szépségápolási célokra használják.
A köpölyözés első leírása a
Tang-dinasztia koráig (kr. u. 619-907) vezethető vissza,
ekkor az akupunktúrával együtt tanították a kínai orvosi iskolákban. A
"orvostudomány atyjának" tekintett Hippokratész is
gyakran javasolta a köpölyözés használatát, még akkor is, ha "a betegség,
amelyre irányul, mélyen gyökerezik a testben". Mint kiderült, a
bennszülött Észak-amerikai törzsek is használták az eljárást.
A köpölyök testen való elhelyezése
pontos végrehajtást és előzetes felkészülést igényel. A polimer anyagokból
készült köpölyök gyengébb erősségűek a üveghez képest, viszont használatuk
jelentősen egyszerűbb.
Alkalmazásuk
"száraz" és "véreztető" módszerre bontható:
A "száraz" módszer során
a köpölyök egyszerűen elhelyezésre kerülnek a kijelölt bőrfelületen.
A
köpölyözés működési elve
A köpöly belsejében vákuum képződik, melynek hatására
az rögzül a testen. A belül keletkezett nyomásnak hála intenzívebbé válik a
vér- és nyirokkeringés. Ez a húzóhatás olyan erős, hogy még a bőrnél mélyebben
található szövetekre és szervekre is hat. A köpölyözés segíti a szövetek
táplálását és hozzájárul a gyulladások és ödémák gyors gyógyulásához. A nyirok-
és véreket tágítva a köpölyök feloldó, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító
hatást biztosítanak.
Az
alapvető betegségek, ahol hagyományosan használják a köpölyözést:
Különféle mellkasi gyulladásos betegségeknél (asztma, hörghurut,
tüdőgyulladás, stb.), bordaközi idegek fájdalmánál(intercostalis neuralgia), ideggyökérgyulladásnál
(radiculitis), krónikus és akut
izomgyulladásnál (myositis), furunkulózisnál (bőrtüszőgyulladás).
A köpölyözést gyakran használják a
sportorvoslásban, ahol helyreállító eszközként szolgál az izom- és ízületi
fájdalmaknál (melyek nagyobb fizikai terhelés következményeként jelentkeznek).
Jelentősen gyorsítja az izomrostok regenerálódását, így javítja a
sporteredményeket is. A köpölyözés segít a fejfájásokkal, magas vérnyomással,
végtagok ödémájával, az időjárás-érzékenységgel és a szédüléssel. A köpölyöző
masszázs nagyszerűen egészíti ki a sima gyógy- vagy sportmasszázsokat. Az
eljárás nélkülözhetetlen eszköze a hát-, nyak-, derék-, és ízületi fájdalmak
gyógyításának.
A köpölyözés javítja a páciensek
közérzetét, erősíti az immun- és idegrendszerüket. Kozmetológiai szempontból javítja a bőr és a szubkután szövet állapotát, fiatalít,
kisimítja a ráncokat és eltávolítja a narancsbőrt. A köpölyözés elengedhetetlen
megfázásnál, mivel aktiválja az immunrendszert, kiüríti a légutakat és
gyulladáscsökkentő hatással bír a tüdő és a felső légutak területén. Az asztmás
betegeknél csökkenti az asztmás rohamok számát, tágítja a hörgőket, enyhíti a
fulladást, normalizálja a mellkasi vérkeringést, jelentősen javítja a tüdő
szellőzését és ennek következtében javítja a vér oxigén-telítettségét is.
Mikor ellenjavallt a köpölyözés:
Tüdővérzésnél, hemofíliánál, antikoagulánsokat tartalmazó gyógyszer szedésénél,
szívproblémáknál, tüdőtuberkulózisnál, rosszindulatú daganatok jelenléténél,
bőrbetegségeknél vagy sebzett bőrnél, általános kimerültségnél, láz (38 fok
feletti testhőmérséklet) vagy izgatott állapot esetén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése